Maga volt az, aki sokáig bírta velünk,
Figyelemmel kísérte kis életünk.
Néha-néha már idegesítők voltunk,
És szavaink előtt nem gondolkodtunk,
De volt hogy összetartottunk,
Egymásért kiálltunk,
Most ezekkel a rövidke sorokkal búcsúzunk,
Hisz most mi innen szépen lassan elballagunk,
Itt hagyjuk a régi épületet,
S új falak közt kezdünk új életet.
De ilyen sok kis szív nem feled,
Emlékünkben őrizzük majd magát,
Sárga kis kabátját, s szőke haját.

,,Elszállnak gyorsan a szép diák évek,
Észre sem veszed, s kézen fog az élet.
Ha férgetek jön, támad, visz vagy elfogad.
Álld meg a helyed, ne veszítsd el önmagad.,,

,,A gyémántot csak a gyémánt vágja,
Erős légy, ki az ütést állja,
Mert eljön majd, mert jönnie kell,
Az ítéletnap és szabad leszel.,,

Elmúltak ezek a szép évek is,
sajnos mennünk kell nekünk is.
De sosem fogjuk elfelejteni a mi szeretett iskolánkat,
és az együtt töltött szép pillanatokat.
Mennyire vártuk már ezt a napot,
s most mégis szomorúak vagyunk.
Ballagunk,hisz egyszer mindennek vége szakad,
búcsúzunk,s az idő halad.

A kép hallgat,
az emlék mesél,
Emlék nélkül e kép mit sem ér.
Ha ez a kép gyűrött lesz és kopott,
Akkor se felejtsd el hogy voltam,
S talán még vagyok!"

"...nincsen szebb kora az emberiségnek
mint az első ifjúság évei. Azon láncok,
melyek akkor köttetnek,nem szakadnak
el örökké,mert nem a világban kerestük
még akkor barátokat,hanem a barátainkban
leltük fel az egész világot!"

"Ha eltűnnek a szép napok,
s elrepül az ifjúság,
Mindig kedves lesz az ifjúkori jó barát
Ha elmerengsz a múltban,
s körül vesz a magány,
jussak eszedbe majd én is,
emlékezz majd néha rám!"

"Ha majd csend borul a tájra
Hervadó dalát siratják a fák
S a légben halkan átsuhannak a
Régi melódiák.
Ha majd a hulló levelet
A természet tavaszt teremt
temess te is egy álmot,mit visszasírni
Többé már nem lehet!"

"Míg e képre/emlékkönyvedbe írok,
Szép vagy és fiatal
Soha nem sírnak szemeid,
Bánatod soha sincs
De az évek elmúlnak,
A lapok megsárgulnak.
Soha ne felejtsd el,
Hogy Barátok is vannak!"

Elmúlt ez a 8 év, s ballagunk,
elérkezett a pillanat, mikor elkell válnunk.
Oly sok emlékünk van,mit sosem feledünk,
s most itt kell hagynunk mindent,
mi ehhez az iskolához fűzött minket.
Sokszor fájdalmas ez az utolsó búcsú,
mindenki vidám, s egyben szomorú.
Hisz már soha többé nem lehetünk együtt,
de azért vannak dolgok, emlékek,
melyeket nem feledünk el!
Minden idekötött,a tanárok,a barátok,
s az együtt töltött szép pillanatok.
Olyan gyorsan elrepültek ezek a szép évek,
s számunkra csak most kezdődik az igazi Élet!
Köszönünk mindent,mit értünk tettetek,
sohasem fogunk elfelejteni titeket,
s mindig emlékezünk az együtt eltöltött gyönyörű percekre!

Ha majd nem hívnak már kacagó gyermeknek minket,
Ha majd felettünk is elszállnak az évek,
Kit tudja, hogy hova szállnak, ki tudja, hogy merre?
Gondolj vissza néha a diákéveinkre!

Nekünk már nem lesz szeptember,
Számunkra már mást hoz a tél...
De ne feledd:
Amíg hiányt érez az ember,
amíg vágyai vannak, addig él!

Halad az idő, az évek peregnek,
A régi szép emlékek egyre szebbek lesznek.
Minden változik, minden tovább halad,
Csak a mi barátságunk az, mely örökre megmarad!


Nem írom, hogy ne felejts el, mint írják a többiek,
Legyek én is elfeledve, ha a sors örömet nyújt Neked!
De jusson eszedbe ha bánat háborgat,
Hogy van egy baráti szív, akire mindig mindenben számíthatsz!

Van kivel már elsőben civakodtunk,
És van, aki csak 4 éve osztálytársunk!
De ez a négy év is nagyon szép volt,
S most szomorúan, mégis boldogan néz a Hold!
Elhagyunk szép iskolánk,
Búcsúzunk mi már!
Új élet kezdődik számunkra,
S fel kell még készülnünk az akadályokra!
de bátrak vagyunk,
S bátran szembeszállunk!
Búcsúzunk a kis diákévektől,
Búcsúzunk, az aránylag gondmentes élettől!
Voltak szerelmek, viták, harcok,
De ne maradjon meg más, mint a kedves arcok!
Búcsúzunk tanárainktól,
Kik próbáltak fejünkbe tuszkolni valamit, a tananyagból!
Sok kis könnycsepp hull szemünkből a porba,
De ígérjük, visszatérünk ide még egy idő múlva

A szeretet gyűlöletet szül, a gyűlölet szeretetet,

Barátból ellenség lesz, s ellenségből szerelem.

Az élet már csak ilyen, összeköt és eltaszít,

Fájó szívvel búcsúzol, s visszanézel egy kicsit.

Majd vége mindennek, s fájó szíved megszakad,

Éled napjaidat, bár életed nyugtalan.

Fáj az emlék, fáj a szó, s mindaz, ami idevezet,

Búcsút intek, s innen én már végleg elmegyek.

Elmegyek, hisz vége ezeknek a boldog éveknek,

Ég veletek, de köszönök mindent szép, bár fájó diákévek!

Nyári naplemente zajlik le a derűségen,

Megannyi napsugár gyémántként kószál a

vad vidéken.

Friss szellő gyámoltalan szirmokat hordoz,

S megcsillan a falusi templomtorony.

Harangoznak. Madarak,s pillék repdesnek,

Múlik az idő,öregszenek az emberek.

Lezárul egy korszak,közeleg egy új,

Bezárul,s újra kinyílik egy kapu.

Emlékek tengerében sodor az Élet,

S míg élek,ezek a szívemben élnek.

Iskola,barátok,padok,s régi székek,

Az emlékek mind-mind gyönyörű képek.

A sok felejthetetlen perc

Mindenütt velem lesz.

A közös izgulások,közös nevetések,

Az óra előtti hosszas beszélgetések,

Már csak pár hét,s mindez véget ér,

Elrepül a madár,de egyszer még visszatér.

Mosolygó arcok,potyogó könnycseppek,

Megható ölelések,kisírt szemek,

Fény és valóság,

Remény és csalódás,

Ennyi csupán az Élet,

Isten veletek boldog Diákévek!

Mikor kiléptek az iskolából
Sok érdekes dolog vár még rátok
Nem kell sírni vagy nevetni
Csak menni kell tovább és semmit se feledni
Nem kell elfeledni az itteni dolgokat
S mi se feledünk semmit legyetek nyugodtak
Elmúlt ez a röpke nyolc év
De találkozunk a közel jövőbe még
Mikor bejöttetek az első órákra
Furcsa volt nektek minden kicsi órácska
Nem tudtok mikor mit kell tenni
Aztán évek múltán kezdtetek fejlődni
Csínyeket is csináltatok, nem tagadja senki
De a csínyek mellett a sok jót se lehet feledni

Mikor azt gondoltuk jobb lenne nélkületek
Nem vettük figyelembe az igazi tényeket
Nem gondoltuk hogy valóba elmentek
Csak viccnek vettük az egész történetet
Nem is tudjuk, milyen csöndben az iskola
Hisz nélkületek nem lesz akkora ricsaja
Nem lesz olyan osztály aki kikészítené a tanárokat
S a tanárok se szidják le annyira a diákokat
Elmentek, milyen nehezen mondhatjuk ki
Mint ahogy a kisgyerek az első betűjét olvassa ki
Ti is így kezdtétek kis gyerek módon
De tovább sodort az élet, s már itt tartotok
Küszöbén vagytok a felnőtté válásnak
A felnőtté válásnak és az élet sok-sok apróságának.

Itt állok fekete magas sarkúban
majd kitörik a lábam
Itt állok fekete fehér ruhában
fehér ingben és fekete szoknyában.
A szemem feketére van festve
de lassan elmosódik a fekete
mivel a szemem könnyekkel van tele.
Hogy miért? elmesélem most nektek.
még 97-ben szeptemberén kezdődött minden,
akkor még kicsi voltam s esetlen.
Akkor még nem tudtam mi az hogy iskola
nem azt hogy mi is az informatika.
akkor még az a szöveg ment
"szerelmes vagyok én."
hát erre is emlékszem még.
emlékszem s Tudom, sok mindent átéltem
az órákon néha csak mosolyogva ültem
s néha néha az unalmas órákon leveleztem
s mikor kérdeztek valamit tőlem
csak azt mondtam én ugyan nem értem
Pedig csak én lüke, nem figyeltem.
És akkor jöttek a dolgozatok.
sokszor mondták, hogy fásítok.
Készül a szőlőbe az új karó
igen mondtam, s kezemben a metsző olló.
most úgy érzem már csak egy fájó emlék.
Buta voltam s tanulnom kellett volna még.
Itt sok mindent megtanultam, értékelni a dolgokat,
tanulni s dédelgetni a jövőbe szőtt álmokat.
Mindig jónak lenni, szeretni, s néha tudni kell szenvedni,
de akkor is csak felemelt fővel kell járni.
Lassan elmosódik a fekete
szemem könnyekkel van már tele
Elröppent ez a nyolc év
úgy fáj s valahol úgy ég.
itt kell hagynom az iskolát
s minden kedves jó tanárt..
s most már ballag a vén diák
s most már búcsúzom én is hát.
Köszönöm azt a sok jót amit értem tettetek.
Azt, hogy megmutattátok az életet.
Ígérem nem feledlek titeket!

Véget ér egy fejezet az életünkben
egy új lap nyílik füzetünkben.
Új emberek új arcok várnak ránk,
ám soha sem feledjük szeretett iskolánk.
Búcsút intünk,s elmegyünk,
s valamennyien mind örülünk.
Itt hagyunk mindent,rosszat és szépet,
mindent ami nem enged majd elfeledni minket.
Kilépünk a való életbe
s helyünket nem találva bizunk meg új emberekben.
De mindenhol lesz jó és rossz egyaránt,
s tudjuk,hogy mindig visszavár,hű,szeretett iskolánk:))

Eljött az az idő, amire régóta vártunk,
amióta beléptünk az iskola ajtaján
csak erre a percre vártunk.
Számoltuk a hónapokat, a heteket,
kínzó napokat, a hosszú órákat,
a legvégsőbb rövid perceket.

Eljött a pillanat, és szabadok vagyunk!
De igazán senki sem boldog,
talán egy kicsit visszahúz a szívünk.
Lehet, hogy egymást már nem látjuk soha,
de végig kísérnek azok az emlékek
amit nekünk adott az iskola.

Csak nézzük egymást, és nem tudunk szólni,
nem tudjuk elmondani, hogy jó volt veletek,
hogy nagyon fogtok hiányozni,
hogy jó lenne még egyszer, utoljára
(együtt visszaülni az üres osztályba)
csak egyetlen pillanatra.

Vagy egyszerűen csak nem mondjuk el,
hogy az emlékeket,a tanárokat,a barátokat,
és egymást, soha nem feledjük el.
De valahol azt mindenki érzi
hogy az együtt eltöltött hosszú éveket,
a szívűnkben fogjuk őrizni.

Mégis fájdalmas az utolsó búcsú.
Nehezen de elválunk egymástól,
mindenki vidám, mindenki szomorú.
Talán még egyszer visszatérünk,
de most hátat fordítva az iskolának
teli reményekkel végleg elmegyünk.

"Régi harcok,

 régi kopott könyvek.

 Mosoly, derű

 néha fájó könnyek.

 Múlik minden,

 rohannak az évek.

 Búcsút intünk

 múló diákévek."

        (Hemingway)

"Mi mindig,

 mindenrõl elkésünk.

 Késõ az álmunk,

 a sikerünk

 szívünk, nyugalmunk, ölelésünk

 Mi mindig mindenrõl elkésünk."

                  (Ady)

"Bár zord a harc,

 megéri a világ

 Ha az ember

 az marad, ami volt;

 Nemes, küzdő, szabadlelkű diák."

                         (Ady)

"A szárny megnõtt üresen áll a fészek

 Csak álom volt a szép diákvilág

 S mint a fecske alkonyati szélben

 Ma szárnyat bont egy sereg diák."

                         (Ady)